NapiÚj – Belföld – Élőben közvetíti Ferenc pápa látogatását a közmédia
Ferenc pápa a jelenlegi információk szerint szombaton elhagyja a Gemelli-klinikát, visszatér a Vatikánba, és jelen lesz a húsvéti nagyhét szertartásain – közölte Giovanni Battista Re, a bíborosi kollégium dékánja pénteken.
A bíboros elmondta: már hetekkel ezelőtt úgy tervezték, hogy a húsvéti szertartásokat a bíborosi testület tagjai celebrálják, de az egyházfő jelen lesz – írja az MTI.
A virágvasárnapi misét a Vatikánban a bíborosi testület dékánhelyettese, Leonardo Sandri mutatja be, a húsvétvasárnapi szentmisét pedig Giovanni Battista Re.
Ferenc pápa személyesen olvassa majd fel húsvétvasárnapi üzenetét, és adja az akkor szokásos Urbi et Orbi áldást Róma városára és a világra.
A közmédia jelen lesz
Ferenc pápa április 28. és 30. közötti budapesti látogatásának minden pillanatáról beszámol a közmédia – mondta Barlay Tamás, az MTVA kiemelt szerkesztője, műsorvezetője pénteken az M1 aktuális csatornán.
Barlay Tamás Magyarország számára komoly megtiszteltetésnek nevezte, hogy a katolikus egyházfő a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (NEK) való látogatása után ismét Budapestre érkezik. Először fordul elő, hogy Ferenc pápa olyan országba látogat, amelyet korábban már felkeresett – hívta fel a figyelmet.
A pápa apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményéről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája – írja az MTI. A Dunán összesen hat, pénteken, szombaton és vasárnap is két-két élő közvetítés lesz látható.
Szólt arról is, hogy Ferenc pápa érkezése előtt a Krisztus a jövőnk című ismeretterjesztő sorozat átfogóan mutatja be a pápaság történetét, Magyarország és a Szentszék kapcsolatát, valamint az egyházfő Magyarországhoz fűződő viszonyát. Ezen kívül minden hétköznap várhatók kulturális egyperces etűdök, a húsvét hétfőtől megújuló Mindennapi című műsorban Ferenc pápa gondolatai, idézetei szólítják meg a közmédia közönségét.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
window.fbAsyncInit = function() {
FB.init({
appId : ‘330827937019153’,
xfbml : true,
status : false,
version : ‘v5.0’
});
window.fb_initialized = true;
};
(function(d, s, id) {
var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0];
if (d.getElementById(id)) return;
js = d.createElement(s); js.id = id;
js.src = „https://connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js”;
fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);
}(document, ‘script’, ‘facebook-jssdk’));
(function() {
var _fbq = window._fbq || (window._fbq = []);
if (!_fbq.loaded) {
var fbds = document.createElement(‘script’);
fbds.async = true;
fbds.src=”https://connect.facebook.net/en_US/fbds.js”;
var s = document.getElementsByTagName(‘script’)[0];
s.parentNode.insertBefore(fbds, s);
_fbq.loaded = true;
}
_fbq.push([‘addPixelId’, ‘551982981568628’]);
})();
window._fbq = window._fbq || [];
window._fbq.push([‘track’, ‘PixelInitialized’, {}]);