NapiÚj – Gazdaság – Szép hasznot hozhat idén a kukoricatermesztés a magyar gazdáknak
A tavalyi történelmi aszály 240 ezer hektáron gyakorlatilag megsemmisítette a magyar kukoricatermést, és emiatt elsősorban az orosz-ukrán háború következményeként a szomszédból hozzánk érkező szállítmányok biztosították a folyamatos alapanyag-ellátást. Mindez egyes szereplőket negatívan érintett a mezőgazdaságban.
Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) friss összegzése szerint 2022-ben a szárazság jelentősen visszavetette a hozamokat, ezért Magyarország – amely hagyományosan exportőrnek számít ezen a területen –, komoly importra szorult.
A behozott kukorica mennyisége az év végéig átlépte a másfél millió tonnát, ami csaknem négyszeresen meghaladja a 2021-es 400 ezer tonnát. Az aszály ellenére 1,87 millió tonna kukorica így is elhagyta az országot, valószínűleg még a korábbi készletekből.
Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint átlagosan 96,8 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a takarmánykukorica március első hetében. Ez ugyan még csaknem 5 százalékkal múlta alul az egy évvel korábbit, de a szakértők már rövid távon valószínűsítenek pozitív irányú elmozdulás az árakban.
Kedvezőbb időjárás, szárazságtűrő hibridek
A népi bölcsesség szerint tíz egymást követő évből háromban „szenved” a kukorica a szárazságtól, ezen már nagyjából túlestünk az elmúlt időszakban”– közölte a dunaföldvári biofinomító, a Pannonia Bio a kedvező előjárási prognózisokra alapozva.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) megfigyelésen alapuló idei csapadékadatok is biztatóak. Tavaly szeptemberben, novemberben és decemberben is sok eső esett, és ebből a szempontból jól kezdődött az év. Január első 10 napjában az ország egyes részein az átlagos teljes januári csapadékmennyiség lehullott, sőt, az OMSZ jelentése szerint a Veszprém vármegyei Bakonybélben új rekord is született.
Aki kukoricával tervez tavasszal, az ország nagyobb részében nedvesebb talajba vethet, és megalapozottan számíthat a további csapadék-utánpótlásra.
– vélekedtek az agrárszakértők, akik szerint ez nem garancia a szárazság elkerülésére, de mindenképp bíztató jel. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a termőterület jellemzőitől függően érdemes az aszályt jobban tűrő vetőmagfajtákat, majd az időjárásnak megfelelő védekezési módot választani, amiben a falugazdászok és más szakemberek tudnak segíteni a bizonytalan gazdáknak.
Stabil a felvevőpiac
„Minden előrejelzés azt mutatja, hogy a bizonytalanságok miatt idén csökken a kukorica vetésterülete. Azt azonban fontos tudni, hogy a hazai feldolgozóipar biztos felvevőpiacot kínál a termésnek. A korábbi évekhez hasonlóan a Pannonia Bio, amely stratégiai területnek tekinti a mezőgazdaság és az élelmiszeripar dinamikusan növekvő fehérjeigényének kiszolgálását, idén is nagyságrendileg egymillió tonna kukorica felvásárlását tervezi, és ebben változatlanul számít a magyar gazdák együttműködésére” – mondja Lengyel Zsolt a cég kereskedelmi igazgatója.
Mint említettük, a magyar gazdák elbizonytalanodásában az Ukrajnából érkező és az országban rekedő szállítmányok is szerepet játszottak. A friss hírek szerint azonban a helyzet idén enyhülhet, mivel az ottani vetésterület jelentősen csökken és a tavaszi munkálatok is csúsznak – összegzik a szakértők.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
window.fbAsyncInit = function() {
FB.init({
appId : ‘330827937019153’,
xfbml : true,
status : false,
version : ‘v5.0’
});
window.fb_initialized = true;
};
(function(d, s, id) {
var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0];
if (d.getElementById(id)) return;
js = d.createElement(s); js.id = id;
js.src = „https://connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js”;
fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);
}(document, ‘script’, ‘facebook-jssdk’));
(function() {
var _fbq = window._fbq || (window._fbq = []);
if (!_fbq.loaded) {
var fbds = document.createElement(‘script’);
fbds.async = true;
fbds.src=”https://connect.facebook.net/en_US/fbds.js”;
var s = document.getElementsByTagName(‘script’)[0];
s.parentNode.insertBefore(fbds, s);
_fbq.loaded = true;
}
_fbq.push([‘addPixelId’, ‘551982981568628’]);
})();
window._fbq = window._fbq || [];
window._fbq.push([‘track’, ‘PixelInitialized’, {}]);