NapiÚj – Kultúr – Bizonytalan szempont a tehetség az Oscar-díjaknál
Egyetlen dologban azonnal megegyeztünk az idei Oscar-díjakkal kapcsolatban: a legjobb betétdalért járó szobrot Lady Gaga Hold My Hand című slágerének ítéltük volna, de szerintünk még Rihanna Lift Me Up című dala is jobban megérdemelte a szobrot, mint a győztes Naatu Naatu. A bollywoodi zene persze fülbemászó és elég különleges is, míg a többi jelölt inkább egy kaptafára megy. Az örök vesztesként elkönyvelt Diane Warren tucatnyi jelölés után még mindig nem tudta bezsebelni azt a fránya Oscart, ami lassan már a nézőknek fájdalmas.
Túlzás, vagy megérdemelt?
A technikai díjakat megelőlegeztük a tizenegy jelölésből rekordszámú, hét Oscart hazavivő a Minden, mindenhol, mindenkor produkciónak, a legjobb film díjat azonban furcsálltuk.
Tarolt a Nyugaton a helyzet változatlan című háborús alkotás is, amely négy szobrocskát nyert annak ellenére, hogy nem igazán tudott újat mutatni. Felmerült persze a kérdés, hogy vajon a szomszédban zajló háború mennyire befolyásolja a végeredményeket – gondoljunk csak a legjobb dokumentumfilm kategóriára, ahol a Navalnij című, a Putyin-szálat erőteljesen használó alkotás vitte el a pálmát.
A legjobb férfi és női fő-, illetve mellékszereplőknek mindannyian örültünk, nem igazán okoztak meglepetést a díjak – kivéve talán Michelle Yeoh győzelme Cate Blanchett ellen. A maláj színésznő még egy (a kampányoló) cikket is megosztott a gála előtt, amely azt elemezte, miért neki kellene nyerni.
Saját válasza egyértelmű: a származása miatt.
A közösségi médiában Jamie Lee Curtis sikerén akadtak fent azok a nézők, akik kifogásolták, hogy miért nem egy színesbőrű (például a Fekete Párduc 2.-ben játszó Angela Bassett) színésznő nyert a legjobb női mellékszereplő kategóriában.
A házigazda Jimmy Kimmel beszólásait sokszor kínosnak találtuk, a pezsgőszínű vörös szőnyegen pedig egyenesen megbotránkoztunk. Az Oscar-gála valódi sztárja Jenny, a szamár volt – ha máson nem, a cuki állatka láttán egyből elérzékenyültünk.
(Borítókép: Lady Gaga az Oscar-díjátadón 2023. március 12-én. Fotó: Emma McIntyre / Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
window.fbAsyncInit = function() {
FB.init({
appId : ‘330827937019153’,
xfbml : true,
status : false,
version : ‘v5.0’
});
window.fb_initialized = true;
};
(function(d, s, id) {
var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0];
if (d.getElementById(id)) return;
js = d.createElement(s); js.id = id;
js.src = „https://connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js”;
fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);
}(document, ‘script’, ‘facebook-jssdk’));
(function() {
var _fbq = window._fbq || (window._fbq = []);
if (!_fbq.loaded) {
var fbds = document.createElement(‘script’);
fbds.async = true;
fbds.src=”https://connect.facebook.net/en_US/fbds.js”;
var s = document.getElementsByTagName(‘script’)[0];
s.parentNode.insertBefore(fbds, s);
_fbq.loaded = true;
}
_fbq.push([‘addPixelId’, ‘551982981568628’]);
})();
window._fbq = window._fbq || [];
window._fbq.push([‘track’, ‘PixelInitialized’, {}]);