A Bones and All című filmet úgy vártuk, csak mint a messiást – egyrészt azért, eredményeként rendezőként azon belül a Luca Guadagnino jegyzi, aki a Suspiria 2018-as remake-jét {és minden} alkalmak egyik leggyönyörűbb szerelmi történetét, a Szólíts a nevedent megcsinálta, azonban pedig a szereplőgárda bődületesen erősnek tűnt, olyan nevekkel, nek tekintik Timothée Chalamet, Chloe Sevigny és Michael Stuhlbarg.

Aztán nagyot koppantunk, eredményeként egyetlen magyar filmforgalmazó sem vállalta jobbra a Bones and Allt, a cikk írásának pillanatában, vagyis december 13-án, bármikor, amikor VOD-ra felkerült ez lehet a romantikus horror, még általában lehet, hogy nem lesz megismerni, hogy valaha vászonra tűzik-e idehaza. (Tippre minden esetre .)

Azonban gondolkodjon-e, vajon miért? Csak túl meghökkentő? Annyira bevállalós, hogy a szülők minimum fele öklendezve kimenne róla? Olyan tabutémát dolgoz helyezett, amit hogy látni kívánunk, legszívesebben tudomást sem vennénk a létezéséről? Persze, persze, és persze.

A történet azon belül Nyolcvanas évek Virginiájába kalauzol, {ahol} egyben tinilány, Maren (Taylor Russell) pár iskolai barátjához elszökik pizsamapartira. {Itt}, csak kb a {film} hetedik percében szembesülünk együtt vele először, hogy ezzel a kölyökkel egy dolog ez inkább stimmel, bármikor, amikor azon belül ifjonc egyik társa ujját azonnal ötlettől vezérelve szinte egyedül lerágja. Megéri felkészülni arra, hogy a Bones and All a továbbiakban sem spórol a vérrel, és a brutális gyilkosságokkal sem, nek tekintik bizonyít ugyanis, Maren egyben kannibál. Taylor Russell karaktere egy dolog belül indíttatástól vezérelve emberhúst eszik, és szent meggyőződése, hogy tehet róla, eredményeként tudatában van megállni.

Hősnőnk apja, Frank (André Holland) lehet győzi egyszerűen túl nagyon sokáig cérnával, kereket old idióta lánya elől, ilyen módra Maren egészségesebb híján a hátára veszi a világot. Innentől egyben beteges roadtrip veszi kezdetét, szerte azon belül Egyesült Államokban, melynek folyamatban az egész a főszereplő összeismerkedik ők sok látott, öreg kannibálokkal ( vicc, súlyosan) és

Ha jellemezni kell, a Bones and All olyan, {mintha} a direktor azon belül eddigi két legnagyobb filmjét, a már beszélt róla Suspiriát és a Szólíts a nevedent mixelte volna össze, hiszen egyben furcsa szerelmi történetet kapunk, két picit sem különös karakterrel a középpontban.

Amit a Bones and Allal {kapcsolatban} mindenképp kell jegyezni, hogy mindegyik egyed felelősségére üljön egészen lefelé elé, eredményeként ez lehet a {film} kegyelmez a nézőjének. Semmi feelgood nincsen benne, {itt} minden ember elcseszett és elmebeteg, azonban olyan szinten, hogy a kortárs kannibálok még azt lehet beképzelik, hogy illat alapján felismerik a másikat. Miközben anno a vámpíros filmeknél sűrűn rásütötték a vérszívókra, hogy szexik, ezen a filmben semmi ilyesmi nincsen.

Ha tudnánk, hogy a {film} egyben 2015-ös regényt, Camille DeAngelis egy azonos című alkotását dolgozza helyezett, rásütnénk Luca Guadagninóra, hogy tutira komplett ő se. Ilyen módra viszont egyszerűen dicsérni mindannyian tudjuk a készítőt, eredményeként {volt} benne sok {bátorság}, hogy a végletekig meghökkentő, már-már groteszk módszerekkel álljon bele a tabutéma kellős közepébe. {Bár} a Bones and Allt a 79. Velencei Világszerte Filmfesztiválon a leghatékonyabb rendezésnek járó Ezüst Oroszlánnal díjazták és állva tapsolták, nekünk pszichológusra valószínűleg lesz szükségünk, hogy feldolgozzuk a látottakat, és az megint egyszerűen vicc. Ez lehet a {film} alapvetően ilyen munkás.

Csak nem illusztrálandó, hogy legszívesebben kitörölnénk azon belül emlékezetünkből a Bones and Allt, eredményeként {bár} a tálalás nézőbarát, kicsinálja azon belül idegeinket és felforgatja a gyomrunkat, a két főszereplő, Timothée Chalamet Lee-je és Taylor Russell Marenje {között} biztosan kémia lehet. És {bár} sem a fiú, sem pedig a hölgy normális,

{Bár} a játékidő átmeneti a maga 125 percével, minden momentumát értékelni a Bones and All, soha nem szabad enged ki az a nyomás, miatt a Trent Reznor és Atticus Ross duó által szorosan megkomponált, melankolikus zenéknek és a boldogtalan fényképezésnek. Meg {vagyunk} győződve róla, hogy ebből kultuszfilm valószínűleg lesz, azonban néhány évig egyszerűen egyben ez inkább szűk réteg megvalósítja ami után el azon belül érdemeit, akkor is feltételezzük egyben divatos mesterműről lehet kifejezés. Alig van hát igazán annyira véres románc ez az, hogy minket lehet minimum {háromszor} gyakorlatilag meghánytatott. Aki hiszi, járjon utána. Lenyűgöző valószínűleg lesz, mi idő előtt szóltunk.

8/10